Legfrissebb írásaink:
Senj kikötővárosa a horvát Kvarner öböl egyik gyöngyszeme, amely ráadásul Budapesttől mindössze 500 kilométeres távolságra fekszik, így könnyű megközelíthetősége miatt méltán népszerű úti célja a magyar vakációzóknak. A történelem, a lovagkor szerelmesei és a romantikus lelkek egy igazán különleges programon is részt vehetnek, ha Senjbe látogatnak július elején.
Senj gazdag történelmi örökséggel rendelkezik, hiszen már az ókorban is lakott település volt. A városka azonban a középkorban indult igazi virágzásnak, a XVI században épült a város egyik ékessége, a Nehaj-vár. Az egykor védelmi célokat ellátó építmény ma már turistalátványosság és egyben fegyvermúzeum. Senj-ben nagy hangsúlyt fektetnek a hagyományok ápolására, és a régi szép napokra való emlékezésre, ezért rendezik meg minden évben az Uskok napok névre hallgató rendezvényt, mely a középkori lovagi játékok világába repít minket vissza. Az idén nyáron július első hétvégéjén (július 5-7) kerül sor erre a különleges eseményre.
A lovagi játékok szombaton reggel veszik kezdetüket a Cilnica téren, ekkor érkeznek a helyszínre a helyi és környékbeli városok lovagnak és testőrnek öltözött lakói, illetve néhány, a mai napig létező, horvát lovagrendnek a tagjai. Közben megnyitja bódéit a középkori piac is, ahol többek közt megcsodálhatjuk a régi kovácsmesterek, fazekasok és pénzverők munkáját és igazán különleges és autentikus szuvenírekre és ajándékokra is szert tehetünk. A gyerekeket középkori körhinta várja, a téren fel-felbukkanó kobzosok, lantosok és trubadúrok pedig gondoskodnak az egész család szórakoztatásáról. Természetesen a régi, babonás idők hagyományainak megfelelően lesz jövendőmondó sátor is, és ha igazán merészek vagyunk, vethetünk egy pillantást a tömegben elvegyülő hóhérra is. Ha szeretnénk kipróbálni magunkat valamilyen régi fegyvertudományban, akkor erre is lehetőségünk nyílik, gyorstalpaló tanfolyamon sajátíthatjuk el az íjászkodás és vívás alapjait. A legtehetségesebb tanoncok pedig részt vehetnek a nap végi íjászversenyen is!
Este nyolctól a rendezvény egy másik helyszínre, a Nehaj várhoz költözik, itt igazán autentikus környezetben merülhetünk el a középkort idéző programokban. A várnál az események egy pompás lovagi felvonulással veszik kezdetüket, amelyet különböző előadások követnek, így megcsodálhatjuk a tűznyelők, a mutatványosok és az középkori artisták elbűvölő mutatványait. Kilenc órától a török hódoltság egyik nagy eseményét idézik meg: a korhű jelmezekbe beöltözött szereplők újrajátsszák a vár török ostromát. Az ostrom végén a lovagok, apródok és várvédők átvonulnak a Clinica térre, és kezdetét veszi a hajnalig tartó lakoma és a mandolin zenével kísért mulatság.
Másnap délelőtt tízkor kezdődik a rendezvény fő eseménye, a lovagi torna, valamint az íjászversenyek döntője. Az összecsapások egészen este hatig tartanak, amikor megérkeznek a számszeríjász mesterlövészek Rab szigetéről, és végül az ő látványos bemutatójuk zárja a kétnapos eseményt.
Az Uskok napok kellemes és tartalmas szórakozást kínálnak a család minden tagjának, így ha Horvátországban, Senj környékén nyaralunk, érdemes ellátogatni a rendezvényre!
KAPCSOLÓDÓ SZÁLLÁSOK:
Tovább »
Tovább »
Tovább »
Tovább »
Tovább »