Kalandozások az Isztrián - 2. rész!

Bejártuk Isztriát, és elmeséljük mit láttunk - mostantól három héten át végigkövethetitek velünk a tenger mentén haladva az isztriai partszakasz látnivalóit! Autózzatok velünk a szerpentineken, torkoskodjatok képzeletben a kis horvát tavernákban, csobbanjatok a legszebb isztriai strandokon, ámuljatok és bámuljatok velünk az óvárosok gyönyörű kincsein!

Mezítláb Rovinjban

Tehát teli hassal elautózunk az impozáns, éjszakai megvilágításban pompázó, a világörökség részét képező pulai Colosseum mellett, és fél óra alatt Rovinjba érünk. Az más kérdés, hogy éjfél múlt, és nem tudjuk, hol szállunk meg. Végül a Rubin Villas (itt csak apartmanok vannak), és egy privát, száz fős kis kemping (késő van, csak reggel hétkor nyitnak a kapuk) után rátalálunk egy kempingre, ahol beenged minket a biztonsági őr, másnap kell jelentkeznünk a recepción. A főként testbeszéddel kommunikáló, mosolygós bodyguard - aki nagyon pozitív életszemléletről tesz tanúbizonyságot: mindenre az a válasza, hogy no problem - elkéri papírjainkat, majd távozásnál visszakapjuk, errefelé így szokás.

Éjjel egy óra körül sátrat verünk. Szerencsére barátaink igazán egyszerűen összeszerelhető darabbal láttak el minket, és a szomszéd lakókocsiból előtűnő német, nyugdíjas korú úr is készségesen felajánlja, égve hagyja az elő sátorban a lámpát, hogy jobban lássunk.
Végre vízszintesben. (De miért mulatnak olyan hangos zenére a közeli dizsiben?)

Másnap tíz körül forró napsütés űz ki minket a sátorból, úgy fest, sikerült teljesen árnyékmentes helyre telepednünk, ami nem kis teljesítmény, mert a kempingben elég sok a fa. Megkeressük a közértet (van itt minden, kávézó, bolt, úszómedence), és elemorzsiával felszerelve lebattyogunk a kemping végében csillámló tengerhez. Napfény, kellemes hőmérsékletű, kristálytiszta víz, szerteszét apró szigetek, sirályok minden mennyiségben, és kövek a parton. Ez utóbbi rossz hír a homokos tengerpart eltökélt híveinek, de a köves-kavicsos partszakasznak is megvan a maga varázsa, ráadásul, ha trükkösen fotózzuk, azt mondhatjuk, hogy hatalmas sziklák között jártunk.

A kemping egyébként füves, fás, rendezett, és kifogástalanul tiszta, szép vizesblokkokkal kényezteti a nyaralókat, akiknek nyolcvan százaléka német nyugdíjas. Úgy tűnik, ők hosszabb időre rendezkedtek itt be, virágos előkertjeik, néhol egy-egy antenna, a jól felszerelt lakókocsik és lakóautók, valamint a nyugágyakban otthonosan szundikáló tulajdonosaik látképe legalább is erre enged következtetni.

Délutánig heverészünk a parton, sirályokat és egy magyar család jóvoltából sárkányrepülőt fotózgatunk, aztán összecsomagolunk, és a recepción rendezzük a cehhet. A legolcsóbb zónában sátraztunk, mert éjjel csak oda lehetett letelepedni: 6.20 euró/fő plusz 11 euró sátorhelyet, és némi idegenforgalmi adót fizetünk kisebb bonyodalmak után - mögöttünk a recepción egyre gyarapodó sort generálva – készpénzben. (Mint később Magyarországon kiderül, a CIB bank elszúrta a bankkártyán a chipet, így az vásárláskor nem fogadja el a PIN kódot, csak ATM-ből enged pénzhez jutni. Ez a macera végigkíséri utunkat, de a horvátok ez ügyben is rendkívül türelmesnek bizonyulnak.)

Rovinj kikötőjénél a parkolás 1.20 euro/óra (nagyjából mindegyik általunk meglátogatott isztriai városban hasonló a parkolási díj) , ezért cserébe, vagy inkább ettől függetlenül, viszont nyugodtak lehetünk értékeink felől. Mi nyitva felejtettük az autót, de ez a tény senkit sem érdekelt.

A rovinji óváros utcáinak kövét fényesre és csúszósra sikálták az évszázadok, a dombra felfelé még csak-csak elkorcsolyázgatunk, lefelé azonban már inkább mezítláb caplatunk a tekergős utcákon éttermet kutatva. Ehhez nem kell nagy bátorság, a városka tiszta, és a kő kellemesen meleg, ebédet viszont nem fogyaszthatunk akárhol, itt komolyan veszik a sziesztát. Nem gond, szívesen bolyongunk a kiálló szirtfokra épült, felfelé nyújtózó városban, ahol a házak egymás hegyén-hátán zsúfolódnak, a domb tetején ékeskedő, barokk stílusú Szent Eufémia templomhoz vezető szűk utcákat pedig a magasban szárítókötelek szelik át. A száradó ruhák színösszeállítása gyanúsan idilli, mintha itt még a mosott ruhát is a turisták kedvéért teregetnék ki.

Fent, a templom előtti térről gyönyörű kilátás nyílik a tengerre, és többek között a kikötővel szemközt elterülő Katarina szigetre. A téren esküdni készülő pár fotózkodik, köröttük izgatott vendégek (sajnos öltözékünk nem tesz alkalmassá minket a feltűnésmentes vegyülésre) kicsit lejjebb pedig, zöld gyepen virító fehér abroszos asztalok és csillogó pezsgőspoharak hirdetik, a lakodalomhoz is a tenger látképe szolgáltatja majd a díszletet.

A templomtorony egyébként némely világutazónak ismerősnek hathat, és ennek meg is van az oka: a Szent Eufémia 60 méter magas tornyát a velencei Campanile után mintázták. A templom névadója Rovinj védőszentje, akit nem támadtak meg a vad oroszlánok, ehelyett kiscicaként lábai elé feküdtek. A történet szerint bár Eufémia látványára még az állatok királya is megszelídült, embertársai már kevésbé értékelték csodás képességeit, és inkább kerékbetöréssel segítették hozzá a mártírhalálhoz.

Rovinj valóban nagyon szép, távozásunkkor mégis nehezen szabadulunk az érzettől, az instant turizmus túlságosan rátette bélyegét erre a III-IV. században épült városkára. Dombra fel és dombról levonuló turisták, csecsebecse boltok a kis utcákban, trendi éttermek a kikötő melletti téren, 15 perces – többek között magyarul - naplementenéző programra csalogató hajócska a kikötőben… Itt minden csak a turistáknak szól. Jó volna egy kicsit többet érezni a hely régi szelleméből, és többet megtudni a helyiekről. Talán majd máskor, most tovább megyünk, vár Vrsar.

Szoba kilátással

Elautózunk a csodálatos Limski fjord mellett. Muszáj megállni, amit könnyedén meg is tehet a látványban gyönyörködni vágyó utazó. Több helyen is egyautós parkolót vájtak a hegybe, ahonnét kellő körültekintéssel át lehet slisszanni a víz felőli korláthoz, de a kényelmesebb megoldást kedvelőknek épített kilátó is a rendelkezésére áll.

Vrsarban rátalálunk a kikötő körül napozó éttermek közül arra, ahol találkozót beszéltünk meg Maria Pavlovval. Indulásunk előtt egy internetes fórumon olcsó (netán ingyenes) isztriai szállás után érdeklődtünk, és egy készséges belgrádi lány megadta beteg, idős édesanyja telefonszámát, akit még Rovinjból hívtunk fel. Maria nagyon kedves, és azt mondja, egy régi és nem túl jó állapotú házban él fent a templom közelében, előbb nézzük meg a szobát, aztán döntsük el, hiányoznak-e nekünk a luxuskörülmények, vagy ennyivel is beérjük. A ház valóban nagyon szegényes berendezésű, és nem is túl tiszta, a bonusz meglepetés azonban hátra van: a szoba erkélyéről naplemente, tenger, és rengeteg kis sziget látképe tárul elénk. Nos, beérjük vele.

Miután közös megegyezéssel, fejenként háromezer forintnak megfelelő összegért kivesszük a szobát, az éjszaka a csillagos ég alatt a kikötőre néző, Rovinjhoz hasonlóan domboldalon lépcsőzetesen, szorosan egymásra épült házak közti sikátorok tükörsima kövezetén bóklászunk. Ez a városka kisebb közeli szomszédjánál, a belső utcákat nem színezik szuvenír boltok, és a helyi lakosok látványosabban birtokolják otthonukat: asszonyok a ház előtt pletykálnak, láthatóan kiváló helyismerettel bíró biciklis fiú száguldozik vakmerő bátorsággal a meredek utcákban, a parti éttermekben pedig nem csak turisták italoznak.
Kellemes sétát teszünk Vrsar tengerpartján is, és a vízbe nyúló sziklaszirt körül, ahol diszkót találunk, a másik oldalon pedig egy kőfejtőt. Itt nyaranta szobrásztáborokat szoktak tartani.

A kikötői La Rosaban öt-hat ezer forintnyi kunáért finom saslikot és csirkemájat eszünk, és az étterem vendégei vagyunk egy-egy pohár sligovicára. (Ezt a délszláv szilvapálinkát fogyasztottuk aperitifként, és a vendéglősök itt szívesen kedveskednek egy plusz körrel a vendégnek, láthatóan függetlenül attól, hogy egyébként mekkora számlát hagy ott, vagy hogy hányadik alkalommal jár az étteremben.) A pincérnők nagyon barátságosak, de nem tolakodóak, két-három nyelven beszélnek, és az étel-ital pillanatok alatt az asztalon van. Megint csak lehetetlen nem észre venni az isztriai felszolgálók kétség kívül vendégmarasztaló magatartását.

Másnap itt is megmártózunk a tengerben. A strand füves, fás, egy-két kávézó is helyet kapott, ahol valakinek kiváló a zenei ízlése. A nyaralások alkalmával unalomig játszott slágerek és modern diszkózene helyett nagy örömünkre világzene, jazz és blues szól a kis teraszon. Délutánra érdekes jelenségnek leszünk tanúi, valamilyen ismeretlen oknál fogva a víz part menti szakaszát élettelen, összegömbölyödött, zselés tapintású medúzák árasztják el. A fürdőzők először furcsálkodva és óvatosan kerülgetik a vízben lebegő átlátszó gombócokat (ebből arra következtetünk, ez azért nem mindennapos eset), majd egyre többen kézbe veszik, vizsgálgatják őket, néhány gyerek kezében pedig labdává avanzsálnak a rejtélyes okból kimúlt tengerlakók. A víz Vrsarban egyébként rendkívül kellemes hőmérsékletű, ami nem csoda, szezon elején járunk ugyan, de a nap már nagyon melegen süt, és a part lassan mélyül. Talán ezért is van, hogy a strandolók között sok kisgyerekes család akad.

Késő délután beszökünk (pontosabban higgadtan besétálunk) a strand melletti kempingbe lezuhanyozni. Itt is kiváló a vizesblokk, mellette pedig, a déli napon érlelt, kívánatos gyümölcsöket kínáló zöldségest találunk, majd édes málnával, finom ropogós szőlővel és zamatos barackkal feltankolva búcsút intünk Vrsarnak.

Tartsatok velünk a jövő héten Porecbe!