Keresés

Úti cél / szálláshely neve:


Felnőtt

Gyermek

További keresési opciók

Csatlakozz hozzánk!
Hírlevél
EUB utasbiztosítás

Kalandozások az Isztrián - 3. rész!

Bejártuk Isztriát, és elmeséljük mit láttunk - mostantól három héten át végigkövethetitek velünk a tenger mentén haladva az isztriai partszakasz látnivalóit! Autózzatok velünk a szerpentineken, torkoskodjatok képzeletben a kis horvát tavernákban, csobbanjatok a legszebb isztriai strandokon, ámuljatok és bámuljatok velünk az óvárosok gyönyörű kincsein!


Harangzúgás, sirályok és naplemente


A Vrsartól húszpercnyi autóútra fekvő Porec is naplementével fogad minket, úgy látszik, ez az időzítés a specialitásunk (na meg a késő esti szálláskeresés). A kis félszigeten elterülő, két és félezer éves óváros kevésbé nyüzsgő északi partjánál parkolunk, éppen harangoznak, sirályok köröznek a víz felett, jóleső tengerszag úszik a levegőben, és mi kikászálódva a járműből hosszasan elidőzünk az autó mellett. A lemenő nap fényében derengő tengerparti város sziluettje csodálatos látványt nyújt.
 


A városban sétálva ráakadunk egy igazi festő igazi galériájára, aki az épület falán elhelyezett táblán többek között megmosolyogtató magyarsággal tájékoztatja az arra járókat: „Itt vásároljon közvetlen a termelőtől. Nincs forgalmi adó.” A művész, látva lelkes érdeklődésünket a hatalmas udvaron kiállított képek végigmazsolázása után beinvitál minket a belső szobákba, ahol festmények, grafikák, üvegvázák, üveg- és fa szobrok borítanak el mindent, az ablakokból pedig a tengerre látni. Most már biztos, hogy szeretem Porecet, pedig itt aztán tényleg mázsányi turista hömpölyög a sorra felkapcsolt utcalámpák, és a késő éjszakáig nyitva tartó üzletek és éttermek esti világításától egyre hangulatosabb sétálóutcákban. Talán a hűs tengeri szellő teszi, talán a közvetlen poreciek, vagy a már jól esőn ismerős csúszós kövezet, de szívesen időzünk a hajdani római városban.
 


Ahogy sok horvát tengerparti történelmi településen, Porecben - ami egy időben Isztria székhelye volt - is sokan itt hagyták kézjegyüket. Miután évszázadokig virágzott Róma fennhatósága alatt, a gótok kifosztották, utánuk a bizánciak tették rendbe, aztán a frankok jöttek, majd a velenceiek emeltek itt is varázsos palotákat. A genovaiak már kevésbé hatottak építőleg a helyre, majd a szép települést járványok sora és háború is pusztította, az óvárost mégis a legjobban megőrzött városok között tartják számon, számos műemlék épülettel és látnivalóval bír. A bizánci mozaikokkal díszített, Szt. Maurus-imaház kibővítésével 539 és 553 között épített Euphrasius-bazilika például az UNESCO világörökségi listáján is szerepel.
 


Jó itt, mi azonban még délelőtt, a vrsari strandon úgy határoztunk, megnézünk egy rejtélyes várost, amiről eddig az úton bárkit kérdeztünk, senki sem hallott. Reméljük, azért létezik. (Még otthon említették nekünk, hogy Porec és a szlovén határ között, a szárazföld belseje felé haladva, nem messze a tengertől, az egyik hegytetőn csodálatos művész városka fekszik. Érdemes ellátogatni oda, mi is csak véletlenül akadtunk rá, mondták a beavatottak.) Így hát nem maradunk Porecben, késő este van már, de szedelőzködünk, és elindulunk Groznjan irányába.
 


Ismeretlen és csodálatos utakon kacskaringózunk hegyek és dombok között, útmentén fák borulnak össze, néhol szőlős kertek és spalettás kőházak váltják egymást mesebeli formákat öltve a holdfényben. Aztán feltűnnek egy hegytetőn ékeskedő apró város éjszakai fényei, mindjárt ott vagyunk.

Harmonikás a háztetőn

Éjjel háromnegyed tizenegykor érkezünk meg Groznjanba (eredeti nevén Grisignana). Teszünk néhány tétova kört a városka külső utcájában, aztán a templom melletti téren leparkolunk. Nincs túl sok autó, és eltekintve az imént az egyik utca félhomályában elvesző, halkan duruzsoló gyalogos pártól, úgy tűnik, itt már mindenki alszik. Középkori kőépületek között, kövezett, girbegurba utcákon, kovácsoltvas lámpák sárgásan derengő fényében elvarázsolva és kicsit megilletődve lépdelünk a csendben. Csak akad valahol egy kocsma, ahol valaki meg tudja mondani, hol találunk szállást ilyen késői órában…
Egy bezárt étterem spalettái mögül fény szűrődik ki, edények csörömpölése és beszéd hallatszik. Bedörömbölünk a faajtón.
 




Egy férfi nyit ajtót, mi előtárjuk szorult helyzetünket, ő pedig hátrakiált Sandinak. Sandi, aki eredetileg Sándor, a szomszéd házban él restaurátor feleségével, és hogy-hogy nem, van egy szabad szobájuk. Átszól feleségének, majd mentegetőzve, hogy nem számítottak vendégre ilyen késői órában, megkérnek minket, hogy a téren található, már bezárt éttermi teraszon várjuk meg, amíg előkészítik a szobát.

A várakozás igazán kellemesre sikeredik. Vlado meghív minket egy pohár borra, a spontán borozáshoz pedig Sandi és idővel Azra is csatlakozik. Mivel útitársam úgy hordja magával harmonikáját, mint más a fényképezőgépet, zenél egy kicsit nekünk, aztán a téren feltűnik néhány amerikai kórustag, akik előadnak pár számot repertoárjukból. Kiderül, hogy Groznjan a fiatal zenészek, énekesek közkedvelt városa, itt folyamatosan zenekari és kóruspróbák, műhelymunkák zajlanak, nyaranta pedig, mikor beindul a főszezon, egymást érik a zenei fesztiválok. Ha kicsit később jövünk, már biztos nem találtunk volna szabad szobát. Új ismerőseink nagyon közvetlenek, és az is kiderül, Sandi minden magyar szót ért, csak beszélni nem meri a nyelvet, sok évtizede már, hogy eljött az országból.
 


Végül Azra nyikorgós falépcsőkön felvezet minket a szobába, ahol leplezetlenül tátva marad a szánk. A véletlenül megtalált szálláshely valójában egy gyönyörű, számos antik bútorral és műtárggyal, olasz és francia designra emlékeztető stílusban, otthonosan berendezett, hatalmas galériás, minimum négyszemélyes lakosztály, a fürdőszobában mosógép, a szobában hűtő, televízió és cd lejátszó van, a galériáról pedig méretes tetőterasz nyílik. Az estétől elvarázsoltan lépünk ki a tetőre, úgy tűnik, a város közepén vagyunk, ahonnét Grisignana háztetőinek, és alattunk pihenő kis utcáinak, tereinek éjszakai látképe lélegzetelállító. Most már biztos, hogy valahol útközben, a „horvát Toscana” falvai közt kanyarogva, egy láthatatlan határhoz érkeztünk, és észrevétlen átléptünk a tündérmesék birodalmának kapuján.
 


Reggel az utcáról behallatszó, vidám „ciaooo”-ra ébredünk, lent nyitják az éttermet, a szomszéd házból pedig zongora szó hallatszik. Megisszuk kávénkat a tetőn, és egy kis harmonikazenével üdvözöljük a napot, aztán jöhet a városnézés, majd rövid kocsikázás a közértbe: nagyobb élelmiszerboltot a közeli Bujeban találunk. (Az itteni állítólag pici, és éppen nincs is nyitva. Úgy tűnik, aki Groznjanban étkezik, azt többnyire étteremben teszi, vagy hozzánk hasonlóan más településen vásárol.) Útitársam egyébként a helyiek jóvoltából több próbatermi zongorát is kipróbál, vendéglátóink pedig elmennek nap közben, és a ház kapujához kulcsot kapunk, amitől még otthonosabb érzettel közlekedünk a városban.
 


Grisignana házait - gazdag történelmi hátterének köszönhetően - az évszázadok alatt illírek, kelták, rómaiak, bizánciak, velenceik, franciák, és osztrákok is lakták. Groznjant 1965 óta művészetek városaként emlegetik, ’69-től pedig fiatal zenészek nemzetközi kulturális központjaként tartják számon, de a városban képző- és iparművészeti galériák is akadnak, a település szélén pedig olajfák és a hegy lejtőjén elterülő szőlőültetvények tanúskodnak arról, hogy a városka a „Bor Városai” és az „Olívaolaj Városai” szövetségeknek is tagja.
 


Eredetileg egy napra terveztük a tartózkodást, de itt maradunk még egy éjszakára. Itt még a főszezon előtti fesztiválmentes időszakban is minden második épületből zene szól, és turista is akad, bár valószínűleg jóval kevesebb, mint a fesztiválok idején. Másnap délelőtt elszánjuk magunkat az indulásra, barátságos a háziaknak pedig fejenként 300 kunát fizetünk a két éjszakáért (állítólag az összes itteni szálláshely díja 150-200 kuna/éj körül mozog).

Hát jó, haza megyünk

Úgy döntünk, Szlovénián keresztül megyünk haza. Nagyjából negyed óra alatt el is érjük a szlovén határt, nem bírjuk megállni, itt is bekanyarodunk egy tengerparti városba, Lucijába, hogy még egyszer megmártózzunk a sós vízben. A hatalmas modern szállodákkal övezett, hosszú, homokos parton precízen sorakoznak a bérelhető csíkos nyugágyak és napernyők. A víz nagyon tiszta, és eddigi utunk során itt a leghidegebb. Hosszú mólók és védőháló jelölik a fürdésre szánt szakaszt. A forróságban igazán jól esik egy kis strandolás az út előtt, de előző tapasztalataink után ez a város nagyon mai, célorientált. A beach szinte minden négyzetmétere azt súgja: „napozz, fürödj és költekezz, ehhez mi minden kényelmet biztosítunk”.
 


Közel van Trieszt, úgyhogy teszünk egy kis kitérőt, a város tengerre néző, impozáns főterén, a Piazza d'Italia dell'Unita-n iszunk egy autentikus olasz kávét. Itt a galambok szemtelensége velencei társaikéval vetekszik, nem átallnak rárepülni a kávézó asztalaira, és ebben még az sem akadályozza meg őket, hogy a vendégek éppen ott kortyolgatják italaikat. Pár percig komolyan fontolgatjuk, hogy inkább Velence irányába megyünk tovább, de aztán belátjuk, pénztárcánk tartalma és időnk sem végtelen, így végül valóban Magyarország felé vesszük az irányt.
 




Végigrepesztünk Szlovénián, késő este hazaérünk, és kedd éjszaka már egyre laposabbakat pislogva, az otthoni számítógépen nézegetjük a fotókat, ezzel is még egy kicsit tovább nyújtva az élményt. Szép volt, jó volt, hvala Croatia!

www.adriaonline.hu - A napos oldal!
A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk. Elfogadom.